Klió 2001/3.

10. évfolyam

Avarkori temető (Vác-Kavicsbánya)

Szemlénkkel azt a sorozatot folytatjtuk a Klió hasábjain, amelyek sorban az avarkori temetőkről megjelent idegennyelvű régészeti monográfiákat célozzák. A magyar régészettudomány több évtizedes lemaradást igyekszik pótolni azzal, hogy történeti forrásbázis értékű temetőfeltárásokat tesz közzé könyvalakban. Az embertani leletekre vonatkozólag korábbi értékelésekre (1968, 1981) történik ugyan utalás a kötetben, de sajnos ismét nem került bele ebbe sem a teljes feldolgozás, ami igen nagy hiányosság.

A temetőből összesen 16 sírt sikerült a kavicsbányászat elől megmenteni (néhány kelta sírral együtt), azaz annak javarészét, ami nem kevés. Az első leletmentő ásatás még 1952-ben folyt le a helyszínen, majd hat esztendő múltán folytatódott a munka, és végül 1976-ban fejeződött be. A publikáló régész pályája kezdetén a XI–XII. századi hazai temetők temetkezési rítusainak az összefoglaló elemzését készítette el igen alaposan.

Ez a váci temető csontvázas, mindössze egyetlen hamvasztásos urnasírt találtak benne (484 A sír). Egyes sorokban több csontvázat is találtak, de csak a temető keleti felében. Már ezekből a jelenségekből is az a következett volna, hogy jó lett volna a temetőtérkép-elemzést (nálunk László Gyula professzor által bevezetett, nyugaton J. Verner által, tőle függetlenül is alkalmazott módszer) elvégezni, mert egész sor jelenség alapján talán valamit lehetett volna mondani a belső használati időrendről, esetleg az etnikai kérdésekről is, stb.

A temető alapján alkotott kép azt mutatja, hogy békés és nem is túl gazdag közösség temetkezett oda, mert például csak négy sírban kísérte el a túlvilágra gazdáját annak hátaslova. Mindezeket a következtetéseket azonban alaposan megnehezíti azt, hogy a temetőnek közel a kétharmadát kirabolták, vagy sírrablók által megbolygatott temetkezésekből áll. Talán ezért sem vágott neki a publikáló a bővebb elemzésnek. Az etnikai oldalt meg lehetne közelíteni a temetkezési szokások révén: több sírban volt tojás, (néha nem is egy) meg tyúk, ami nem jellemző a pásztornépekre, csakúgy, mint az egyes sírokban talált sertéscsontok, az egykori húsmelléklet maradványai. Idegen az avarok zömétől (a keletiektől) a zsugorított testhelyzetben való temetkezés is, ami ugyan nem gyakori itt sem, de volt. Ritka lelet az egyik sírban talált, kőből faragott öntőminta, amely félhold alakú ékszerek öntésére készült. Ez az ékszer aztán főleg a X. század végétől volt igen divatos a Kárpát-medencében, itt korábbi. A temető nyugati felében találunk csak germán jellegű övvereteket, ami esetleg beolvadt germán népcsoportra utalhat.

Nemcsak etnikai hanem társadalmi kérdések is felvetődnek a temető egészének értékelésekor: a már említett négy sírban volt csupán ló, ami nem csekély értéket jelentett. Ezzel szemben több mint kéttucatnyi sírt teljesen melléklet nélkül találtak, és ez nem sírrablás eredménye volt, hanem a szegényesség a társadalom alsó rétegét jelzi. Megint csak kevés a másik oldalt jelző lelet: egy (vagy két?) vaskard. A temetőt hátrahagyó közösség említett, békés jellegére csak 11 sírban megtalált nyílhegyek utalnak, és egyúttal arra, hogy nem volt elsődleges feladatuk valamiféle őrszolgálat ellátása, nem volt védelmi feladatuk az Avar Kaganátus belsejében. Nagyon jó ásatási rajzok is kísérik a publikáció szövegét, melyek alapján belső faoszlopos tartószerkezetet és valószínűleg a sírhalom felett egykor emelkedő fatetőt is el lehet képzelni és rajzban rekonstruálni.

A temető publikálója – igen helyesen – annak időrendjére vonatkozólag azt fejtette ki, hogy a temetkezés Vác határában a VII. század elejétől valószínűleg egészen a VIII. század elejéig történt, ami egyes tárgyak már máshonnan jól ismert időrendi helyzete alapján jelenthető ki. A temető belső szerkezete annak későbbi használati idejéből vehető jobban ki, több VIII. századi sír között öt sírsort is meg lehet figyelni.

A temetkezési rítusok különösebb jelenségei közül még meg lehet említeni az egyik sírban (a szerző szerint) valószínűleg bajelhárítóként elhelyezett sarlót, vagy ami nem elsősorban fegyverként került azokba be, négy harci vasfokost (120. old.). A sírokon kívül “szórványként” (vagy másként) előkerült jellegzetes szláv ékszer, egy ujjasfibula is van a közölt leletek között, ami a Kárpát-medencében nem túl gyakori lelettárgy.

A már eddig ismertetett és a jövőben ismertetendő avarkori temetők, mint történeti forrásbázisok között ennek a kötetnek is rangos helye van, kivitelezése mintaszerű. Amint még néhány tucat hasonló megjelenik, el lehet végezni a szélesebb körű történeti, etnikai és kultúrtörténeti értékelést, a távolabbi kereskedelmi kapcsolatok felfedését, amelyre egyébként ebben a temetőben is van jelzés, ugyanis előkerült néhány bizánci eredetű övcsat és női ékszer.

A már közölt, hasonló nagyságú és időrendi helyzetű avar temetők fényében, ez az emlék is egy kb. 40–50 fős közösségtől származik, nagyjából az említett egy évszázadon belül.

Tettamanti Sarolta: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Vác-Kavicsbánya. (A Vác-Kavicsbánya-i avarkori temető) Monumenta Avarorum Archaeologica Vol. 4. Bp. 2000. 127 oldal, 31 rajzos és fényképes tábla, temetőtérkép és helyszínrajz. A Magyar Nemzeti Múzeum és az MTA Régészeti Intézete kiadása.

Erdélyi István